Bemutatkozás és cégfilozófiánk

A Miklósi & Miklósi Bt. 1994 októberében alakult. Családi vállalkozásunk akkor egy korszerűtlen autóval indult, amit sikerült rövid idő alatt megbízható járművekre cserélni.

Partnereink a társaság alakulásakor nem voltak, állandó munkákra nem számíthattunk. Az eredményesen végzett cégreklámozással és munkáink alapján nevünk megbízhatóvá tételével rangot vívtunk ki a szakmánkban. Munkáinkat a lehetőségekhez képest a legmegfelelőbben próbáltuk és próbáljuk végezni, hogy megbízóink igényeit maximálisan kielégíthessük.

A cég működésének kezdetétől számítva a társaság tíz új autóval gazdagodott.

Autóink EURO III-IV-es motorral rendelkeznek, melyek ezáltal a nyugati elvárásoknak is megfelelnek. Megvételüknél a szállítási igények kielégíthetősége mellett szerepet játszott a megbízhatóság, a környezetbarát konstrukció, a gazdaságos üzemeltethetőség és - járművezetőinkre is gondolva - a vezetőfülke ergonomikus és emberbarát kialakítása.

Gépkocsivezetőink a cég egyenrangú tagjai, hiszen felismertük, hogy munkájuk és a társaság életének alakulása nagy részben az ő érdemük is, hiszen ők azok, akik rendszeresen képviselik társaságunkat. A szaktudás mellett ezért nagy hangsúlyt helyeztünk az autók ápoltságán túl a gépkocsivezetők megjelenésére és magatartásukra.
Közösen, együtt, jó kapcsolatban, megfelelő szaktudással tudjuk csak kiszolgálni megbízóinkat.

Tehergépjárműveink ADR-rel felszereltek, alkalmasak veszélyes áruk szállítására is.

 

Fuvarvállaló irodánk többnyire Nyugat-Európa felé szervez rész, illetve komplett fuvarokat.

Főként Hollandia, Belgium, Franciaország és Németország irányában tervezünk, de természetesen más irányú fuvarmegbízásokat is szívesen vállalunk.

 

Igazi profilunk a kis mennyiségű áruk gyors és pontos kiszállítása, elsősorban ilyen irányú megbízásaikat várnánk, valamint szívesen fogadjuk a nagyobb mennyiségű áruk elszállítását is.

 

A saját teherautóinkkal végzett fuvarozás mellett Megbízóink maximális kiszolgálása érdekében hosszú idő óta törekszünk a megbízható alvállalkozók felkutatására. Így lehetséges, hogy megbízható alvállalkozók bevonásával Ukrán, Román viszonylatokat is tudunk vállalni.

Telephelyünk: Tata, Aggostyáni út

Raktár: Budapest és Budaörs

  

Reméljük megnyertük bizalmát és mielőbb megbízóink között üdvözölhetjük!

 


CMR Árukár Felelősségbiztosítás igazolása  -  CMR Haftpflichtversicherung auf Deutsch
 

 
H-2000 Szentendre Kadarka u. 30, Tel.: (+36 26) 302-302, Fax: (+36 1) 999-5082
Mobil: (+36 20) 947-0320, E-mail: m.miklosi@mail.datanet.hu

Linkajánló: http://szentendreiceg.lap.hu